Ezt is megéltük, barátaim, véget ért 9 évnyi szivárványszínű őrület.
Bármilyen nehéz is legyen, úgy éreztem a Hunbrony stábja nem mehet el szótlanul a hétvége eseményei mellett, ugyanis lement az Én Kicsi Pónim: Varázslatos Barátság legeslegutolsó epizódja is, egy három részes mini-maraton keretében, és el kell fogadnunk, hogy tavasszal már egy újabb évad nélküli tavasz vár minket.
És mit mondjak? A cikk írására készülve, ahogy képeket kerestem hozzá, és végiggondoltam a szöveget, azért bevallom néhol elnehezültek az ujjaim, és mellkasom is, ahogy magukkal ragadtak az érzelmek. És ezzel szerintem még sokan így vagyunk. Aki meg mást állít, és adja a közömbös, kemény legényt, arról én állítom, hogy sutyiban magára zárja a budit és elbőgi magát.
Valahogy teljesen más már így fanartokat készíteni és fanficeket kitalálni, hogy ténylegesen vége van a sorozatnak. ( Ezt egyáltalán nem úgy értem, hogy be akarnám fejezni.)
Hiába élt már meg a sorozat ennél is rosszabbat, és voltak hullámvölgyei, hibáitól függetlenül sokunk hétköznapjainak részévé vált. Nekem például nem telt el úgy nap, hogy valamikor eszembe ne jutottak volna a pónik. Úgy érzem saját magamat erőszakolnám meg, ha mostantól se szó se beszéd eltemetném magamban őket, tovább lépnék, és úgy tennék, mintha ez az egész soha meg sem történt volna.
Egyébként jó látni, hogy világszerte hasonlóan nyilatkoznak az emberek, hogy csak nem volt ez a sorozat egynek annyira gyerekes, másnak pedig olyan rossz színvonalú, ha ennyien "gyertyát gyújtanak" neki.
Azt is férfiasan ki merem jelenteni, hogy igenis részemmé vált a sorozat, és akármilyen szánalmas, akkor is ez volt életem eddigi legjobb hét éve. Annyi mindent tanultam ezektől színes szereplőktől, mintha igazi hús-vér személyek volnának. De közel annyit, mint mindazoktól, akikkel közben megismerkedtem és barátságot kötöttem. Olyan sokat kaptam tőlük, hogy azért, amíg élek hálás leszek: bátorságot gyűjtöttem alkotni, kifejezni magam, és végén már majdnem írni is megtanultam. Megtanítottak elfogadni más embereket és saját hülyeségemen is nevetni, és ami a legfontosabb, régen előfordult, hogy úgy éreztem, nincsenek barátaim, hát itt úgy éreztem, mintha lennének.
Aki jobban ismer, az tudja, hogy semmi más nem borzolja úgy az idegeimet, mint a közhelyesedés, még ha ez a bekezdés remélem kellően meghatóan szánalmasra sikeredett.
De ez volt az, ami közel egy évtizeden át itt tartott mindannyiunkat.
Ami igazán fontos, hogy
We're in this together!
Természetesen azért nem kell rögtön megkongatnunk a vészharangot. Ugyanis, bár tuti biztos dátumunk nincsen, 2020-22 között, várhatóan kapunk egy Pony Movie 2-t, és valamikor startol a G5-is. Amiket repesve várunk. A G5-öt most is sok félelemmel vegyes izgalom övezi, az állítólagos kiszivárgások miatt, no meg mert a G4 magas elvárásokat diktál, de ezeket egyiket se vegyük készpénznek. Annyi biztos, hogy nagyon-nagyon el kell tolniuk valamit a készítőknek, már-már szándékosan, azért, hogy én ne nézzem meg.
( No meg akinek elvonási tünetei lesznek addig, azoknak még mindig ott az EQG és a fandom.)
A pónik mindvégig velünk lesznek a barátságainkban, amelyeket az évek alatt a segítségükkel szereztünk, és egész addig velünk is lesznek, amíg ápoljuk ezeket a barátságokat!
A pónik mindvégig velünk lesznek a barátságainkban, amelyeket az évek alatt a segítségükkel szereztünk, és egész addig velünk is lesznek, amíg ápoljuk ezeket a barátságokat!
Ez itt a Hunbrony blogja, úgy hogy nyugodtan add ki magadból te is a kommentek között, ami benned kavarodik a sorozat vége után.
Még ha nem is sokan gondolják így, mi itt a hunbronyn szó szerint a ménessel együtt fogunk meghalni. Úgyhogy amíg vagytok ti, és póniztok, addig mi is itt leszünk, és szívesen fogadunk bármilyen pónis dolgot, amit alkottok.
