Egy kedves olvasónk (Lionheart) kijutott az idei Galaconra, és írt nekünk egy igen tartalmas összefoglalót, képekkel mellékelve. Nagyon szépen köszönjük, hogy megosztotta velünk.
Élménybeszámoló
Galacon 2018
1, A kezdet:
A feleségem és én kb. egy éve vagyunk MLP rajongók, kb. ennyi idő telt el azóta, mióta megnéztük az első MLP részt kíváncsiságból, mert „az nem létezik, hogy felnőtt emberek színes pónikért rajonganak LOL”.
Pár hónappal a rajongásunk kezdete után rátaláltam a Hunbrony Dailymotion-jén egy a BronyCon-ról készült dokumentumfilmre és onnan valahogy elkeveredtem odáig, hogy megtaláltam a Galacon weboldalát. Érdekes az internet, gyakran jobban tudja hogy mit akarunk, mint mi magunk…
Felvetettem Heninek, hogy utazzunk el a Galacon-ra, nyaralni úgy is el akartunk menni, miért ne nézzük meg Európa legnagyobb pónis találkozóját? Heni kezdetben nem rajongott az ötletért, de az én arcomra is odafagyott a mosoly januárban, amikor felkerültek a jegyárak a Galacon oldalára: 72 EUR egy standard belépő. (5 féle jegy létezik: Standard, Plus, Bizaam, támogatói jegy és csak estére szóló belépő.) Megnéztem a repjegyeket, azok sem voltak olcsók, de gondoltam majd lejjebb megy az áruk, szóval jegeltük a témát pár hónapig, néztük tovább a „Póni Részeket”, továbbra is hallgattuk a „Póni Zenéket”, olvastuk az EQD-t és a Hunbrony-t, egyszóval minden ment a régi kerékvágásban.
Március környékén elküldtek egy konferenciára és az odaúton valamiért belém nyilalt a gondolat, hogy csak el kellene menni a Galacon-ra idén, mert a sorozatból is csak másfél évad van hátra, ki tudja, hogy van-e esély az évadok adásba kerülése után újra, egyszerre ennyi pónifannal találkozni. Ültem aznap reggel a vonaton és megvettem telefonon a repülőjegyeket. Őrült dolog volt, hiszen még sosem voltunk hasonló találkozón előtte, ráadásul mi tipikusan az a „normális” fajta pár vagyunk, akikre még a begyöpösödött idősek is mosolyogva kacsintanak, hogy „olyan szép pár, és milyen szépen élnek együtt”.
Hazaértem és megterveztem az utat. A repülőjegyek már megvoltak Stuttgart-ba, már csak szállás kellett Ludwigsburg-ban. A Galacon-t minden évben Ludwigsburg-ban rendezik, ami egy gyönyörű kis város kb. 15 km-re Stuttgart-tól. Van ott szép kis főtér, több hatalmas rendezvénycsarnok és egy fantasztikus kastély, pont a Galacon helyszíne mellett.
A szállást még épp időben sikerült lefoglalni, ugyanis mint kiderült, ez a Galacon akkora dolog a városkában, hogy ezen a hétvégén gyakorlatilag minden szobát kiadnak, általában borzasztóan magas árakon. (Költségeket a beszámoló után részletezem.). Mindenképpen szerettem volna a belvárosban megszállni, hogy ne kelljen autót bérelni/tömegközlekedéssel macerázni, ezért esett a választásunk a jó minőségű és viszonylag baráti árú Ibis Budget Hotel-re, a helyszíntől 15 perc sétára. Mint kiderült később, gyakorlatilag az egész szállodában csak brony-k voltak a hétvégén…
2, Az utazás
Felkerekedtünk tehát, repülőre ültünk és egy bő másfél órás repülőút után Stuttgartban voltunk. Az S-bahn gyakorlatilag direkt a szállodánkhoz vitt minket. Becsekkoltunk és csak ámultunk és bámultunk, hogy mennyi póni lepte el a várost, hogy ez a rendezvény tényleg egy jelentős dolog a pici település életében. Rengeteg ember mászkált az utcákon, a szállodában és a gyorséttermekben hatalmas plüsspónikkal a hóna alatt, telerakva pónis kitűzőkkel, általában pónis pólóban, nadrágban, hajjal stb. amit csak el tudtok képzelni. Nagyon meglepődtünk, mert hogy őszinte legyek, kicsit mind a ketten tartottunk ettől a dologtól: Messze van ez a Magyarországon elfogadott „normalitástól”, de amikor láttuk ezeket az embereket az utcán, kicsit bizakodók lettünk mi is. Elsétáltunk a Marktplatz-ra (főtér, ejtsd: Márktplácc), ahol a Galacon félhivatalos szórakozó helyét (Towers, ejtsd: Távörsz) szerettük volna meglátogatni. Itt a hangsúly a „szerettük volná”-n van: A hely teljesen tele volt, gyakorlatilag a tér negyedét elfoglalták a földön piknikező vagy körben álló póni rajongók, már a Galacon-t megelőző este. Még egy lószállító is állt a kocsma előtt! Mint már említettem, kicsit tartottunk az egész helyzettől, ezért csak elsétáltunk a teljesen teletömött kocsma előtt, majd meki vacsora következett és irány az ágy. (Teszem hozzá, hogy a McDonalds-ban 1-2 ember kivételével szintén mindenki pónis volt.)
Másnap 10-kor kezdődött a találkozó megnyitója, de igyekeztünk hamarabb ott lenni, mert valami azt súgta, hogy sorban állás lesz. Amikor 9-kor átszaladtunk reggelizni a szállodával szemközti „Katz” nevű eszméletlenül fajin pékségbe, már furcsa volt hogy a pónis figurák csordaként indultak meg a helyszín felé. Ekkor eszméltünk mi is, hogy jó lenne betörölni a reggelit és elindulni nekünk is, mert valóban sorban állás lesz.
Amikor elindultunk a szállodától, özönlöttek az emberek a Forum am Schlosspark (ejtsd: Fórum ám Slosszpárk) felé. Kicsit különcnek éreztük magunkat, de ezúttal nem azért, mert egy 3 éves kislányoknak szóló mese miatt utaztuk át fél Európát: Rajtunk volt a legkevesebb pónis cucc. Illetve nem is volt rajtunk semmi. Gyorsan kicsaptam hát az Applejack-es kulcstartómat a hátizsákra, de még így is fényévekre voltam a rengeteg Rainbow Dash-nek beöltött sráchoz és lányhoz képest, vagy azokhoz képest, akik gyakorlatilag tetőtől talpig plüssökbe, jelvényekbe, zászlókba voltak burkolózva.
3, A Galacon
Megérkeztünk a helyszínre, ami gyakorlatilag egy kongresszusi központ a kis város szívében-mint már írtam-a kastélypark mögött. A két szintes épület viszonylag modern rendezvényhelyszín, aminek folyosóin a későbbiek során igencsak problémás volt a közlekedés a rengeteg ember miatt.
Kb. Fél 9-re érkeztünk meg, ekkor fél órás sorbanállás után megkaptuk a nyakba akasztható belépőinket és a Con Guide-ot (ejtsd: Kon Gájd), amiben a programok és egyéb fontos tudnivalók voltak leírva angolul. Belépve az épület földszintjére, egy hosszú folyosó tárult elénk ruhatárral és rengeteg árussal, akik mind a saját készítésű póni portékájukat adták el. Törülköző, kendő, esernyő, kitűző, bögre, gravírozott pohár, sapka, pónifülek hajpánton, túlszexualizált pószterek…minden, de tényleg minden pónis volt.
Gyorsan körbenéztünk, de igyekeztünk elcsípni a megnyitót, ahol szerintem 1000 ember minimum ott volt. Mindenkinek megköszönték a részvételt, kicsit viccelődtek, majd aranyos videók kíséretében bemutatták a díszvendégeket. Andy Price képregényrajzoló és 3 szinkronszínész vett részt az eseményen, akik közül engem Sweetie Bell és Starlight hangja fogott meg a legjobban. Starlight egyébként az ikonikus „Welcome to my little town!”, azaz „Üdvözöllek benneteket kis városomban!” mondattal köszöntötte a sok póniőrültet, amire természetesen katartikus ováció volt a válasz. Starlight hangjával, azaz Kelly Sheridan-nal egyébként Heninek személyesen is volt alkalma találkozni a női mosdóban. WoW
A megnyitó körülbelül 10-től 11-ig tartott, ezután szünet következett, majd elindultak a programok: Párhuzamosan több teremben folyó panelek közül lehetett válogatni, ezek közül egy-két példa: „Hogyan hajtogassunk Pónit papírból, azaz Póni origami”, kvízjátékok, vetélkedők és egyéb előadások a szinkronszínészekkel, vagy a megjelent brony zenészekkel. (Részt vett egyébként személyes kedvencem is, 4everfreebrony is. Jó volt látni, hogy tényleg létezik.) Mi maradtunk végig a nagy előadóban, ahova a szünet közbeni nézelődés után vissza is tértünk az orosz „Sweetie Bot Project” előadására. Itt érdekes részleteket hallottunk egy csapatnyi brony-tól arról, hogy évek óta építenek egy póni robotot, ami úgy mellékesen irtó aranyos. Akit esetleg érdekel a projekt, keressetek rá youtube-on, van egy pár videó fent. A előadáson megtudhattuk, hogy mennyi vér és verejték van a 2-es prototípus mögött és egy apró ízelítőt is kaptunk a robot „mindennapi” működéséből: Az előadás elején Sweetie Bot angol nyelven, „mesehű” gesztikulációval azon méltatlankodott, hogy őt bizony sosem engedik a repülő kabinjában utazni, mindig egy csomagban kell megtennie a hosszú utakat Oroszországból.
A robotbemutató után tartottunk egy hosszabb szünetet, hiszen 1 körül már mi is éhesek voltunk. A helyszínen van egy Kubus nevű étterem, de annak az árai sajnos nem kelet európai pénztárcához vannak szabva (értsd: 3 EUR, azaz 1000 Ft egy kávé). Kihasználtuk, hogy nagyjából minden résztvevő elment enni, vagy épp paneleken vett részt és gyorsan körbemászkáltuk a standokat és megnéztük a néhol elképesztő árakon kínált rajongók által készített igazi műremekeket. Azt gondolom, hogy a Hasbro tanulhatna egyik-másik művésztől, hogyan kell póni plüsst varrni. Persze ezek a gyönyörű plüssök nem olcsó mulatságok: Egy-egy 50-60 cm-es plüss póni akár 180-250 EUR-ba is kerülhet.
Megnéztük az állandó programokat kínáló szobákat is: A kártyajáték szobát, ahol egész nap mindenféle sci-fi kártyás szerepjátékot lehetett játszani, valamint a számítógépes játék és karaoke szobát is. Be kell, hogy valljam, hogy ez a két szoba nekünk már nagyon „kocka” volt, úgyhogy nem is időztünk itt sokat, inkább mentünk ételt vadászni a városba.
Evés, ivás, séta és miegymás után visszatértünk még egy előadásra, ez volt a „Starved for Light” (ejtsd: Sztárvd for lájt, azaz „Fényre Éhezve”) c. pónis 2 dimenziós számítógépes játék bemutatója. A projekt vezetője, grafikai vezetője és komponistája beszéltek arról, hogy hamarosan megjelenik a játék és megígérték, hogy ez nem fog eltűnni a süllyesztőben, mint oly sok pónis játékprojekt. Azt mondták, hogy ők kicsi csapattal dolgoznak és nem tűztek ki túl nagy célokat maguk elé. Egy egyszerű és élvezhető játékot szeretnének, ami a legjobb úton halad a befejezés felé. Alig várom…
Az előadás végére nagyon elfáradtunk, ezért úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a szállodába pihenni egyet és visszatérünk a Plüss Találkozóra este („Plushiecon, ejtsd: Plásikon), ami a Gála (komolyzenés, estélyibe öltözős zenés rendezvény) és a póni diszkó alatt kerül minden évben megrendezésre. Ilyenkor a résztvevő rajongók beadják a saját plüsseiket, hogy azokat utána a lelkes rajongók egész este csodálhassák és fotózhassák.
Pihenés után visszamentünk megnézni a plüssöket. Nagy meglepetésemre nagyon sokan voltak a komolyzenés gálán, de még többen vártak a PlushieCon-ra. 10 perces késéssel nyíltak a nagy előadó ajtajai és elénk tárult az idén összegyűlt 680 darab kicsi-nagy, de leginkább cuki plüsspóni látványa. Mint mindenki, mi is megcsodáltuk a pónikat, meghallgattuk a plüss találkozó szervezőjének előadását, amiből többek között kiderült, hogy az első találkozónak a megrendezését a Galacon vezetői visszautasították, ezért kénytelenek voltak az első PlushieCon-t egy kemping faházában lebonyolítani csupán néhány pónival és rajongóval. A látogatók között akkor a Galacon főszervezője is ott volt és végül engedélyt kaptak a plüssök kiállítására a Galacon keretein belül. Érdekes infó még, hogy a szervezők rendkívüli gonddal kezelik a sokszor nagyon drága plüssöket: Csak kesztyűben érnek hozzájuk, nem teszik őket a csupasz földre, valamint precíz nyilvántartást vezetnek arról, hogy melyik plüss kihez tartozik, hogy mindegyik póni a megfelelő gazdához juthasson vissza. Nagyon büszkék voltak rá, hogy 4 év alatt egy plüss sem keveredett el.
A plüsskiállítás után visszabattyogtunk a szállodába, mert nagyon fáradtak voltunk, valamint vasárnap reggel sajnos indulnunk kellett a repülőtérre, így a vasárnapi rendezvénynapon sajnos nem tudtunk részt venni.
Konklúzió:
Mint az elején írtam, egy kicsit Heni és én is tartottunk a Galacon meglátogatásától. Furcsának éreztük magunkat, mert színes pónikat ünneplünk felnőtt létünkre, mert mi vagyok a „normálisok”, akik lenézhetnek és kiközösíthetnek szivárványszínű hajjal dzsasztázó felnőtteket. Kicsit sikerült bővíteni a látókörünket és rájönni, hogy a résztvevők nagy része szintén „normális” ember, akik semmiféleképpen nem illenek bele a „kocka”, „lúzer”,”társadalmi kirekesztett kategóriába”. Voltak persze extremitások, mint minden szubkultúrában, de ezekkel tudni kell együtt élni.
Nagyon jó volt látni, hogy a Galacon résztvevői mennyire barátságosak, kedvesek és elfogadóak. Igaz új barátságokat nem kötöttünk a Con alatt, de mindenki rendkívül előzékeny volt és nagyon nyitott. Ez a barátkozás dolog inkább a mi előítéleteinken múlott.
Szép volt azzal is szembesülni, hogy maguk a ludwigsburg-i lakosok mennyire elfogadók. Nem bámultak senkit, sőt láttam olyan időseket akik érdeklődve odamentek az egyik fiatalhoz megkérdezni, hogy miért lóg rajta 3 és fél tonna póni, majd mosolyogva elköszöntek. Nagyon felemelő azt is látni, amikor beállítasz a szállodádba és a recepció pultján egy másfél méteres Pinky ácsorog.
Az előadások érdekesek és tartalmasak voltak, néha, főleg az orosz előadóknál azonban sajnos problémát jelentettetek az angol nyelv nehézségei.
A szervezőkön és az önkénteseken látszott, hogy komolyan veszik a dolgot, de nem túl komolyan, ők is élvezik amit csinálnak.
Az árusok és művészek egyszerűen fantasztikusak voltak.
Még valami: Vettünk egy nagyon szép Rarity-s bögrét Heninek és a repülőn önkéntelenül is arról beszélgettünk, hogy jövőre mit fogunk csinálni Ludwigsburgban…lehet, hogy visszamegyünk
Néhány szó a költségekről, ha kedvet kaptál:
Repülőjegy (Eurowings Budapest-Stuttgart-Budapest): 24000Ft/Fő (ha időben foglalod)
Szállás (Ibis Budget Ludwigsburg): 40000Ft/2-3fő (ha időben foglalod, a szobák 3 fősek)
Helyi közlekedés (S-bahn jegy, reptér-Ludwigsburg): kb. 3300Ft/fő
Étel (Reggeli a pékségben, ebéd a mekiben, vacsora az Aldi-ból): kb. 5000Ft/fő/nap
Galacon belép: Standard 72 EUR (kb. 24000 Ft)
Fanart árak:
⦁ Kitűzők: 2-5 EUR
⦁ Plüssök: Mérettől és minőségtől függően: 70-600 EUR
⦁ Pólók: 25 EUR-tól
⦁ Bögrék: 10-30 EUR
⦁ Poszterek és rajzók: 5-100 EUR, mérettől és minőségtől függően
⦁ És még sok egyéb rengeteg pénzért
⦁ A tombola, amivel általában kisebb cuccokat lehet nyerni kb. minden eladónál elérhető 1-2 EUR-ért
U.i.: Bocsi a képek minőségéért, mindet én csináltam és nem vagyok profi fotós
