2012. augusztus 13.

Kritika – Én kicsi csillagom

Elkészült végre az első kritika is. Egy régebbi, kevésbé ismert művet értékelek most…

Ez egyben egy rövid ismertető is lesz a kinézetről, bár talán elég egyértelmű minden e téren.

Ismertető:

A mű rövid bemutatása (meglepő módon.)

Luna hercegnő felkeresi Twilight Sparkle-t, hogy jobban megismerje a Harmónia Elemeit és barátokra tegyen szert. Mindeközben megismerhetjük a hatosfogatot hétköznapi tevékenységük közben, bár mindezt már a sorozatban is megtehettük párszor.


Kritika:

A tényleges kritika, aminek során a mű gyengéit, illetve kimondottan sikeres megoldásait próbálom kiemelni, lehetőség szerint megoldásokat is kínálni a hibákra.

A beköszönő poén kellemes és méltó a sorozathoz, egyben viszonylag jól vezeti fel a normál élethelyzetben mozgó eseményeket, ami szintén az eredeti műhöz hasonlatos. Ez egyben az írás egyik gyengéje is, nagyon gyakran nyúl vissza a forrásműhöz változatlan formában. Bizonyos értelemben egy alternatív bevezető rész is lehetne, vagy egy sokadik évad felvezetője, ahol a szereplőket így ismertethetjük meg az új nézőkkel, viszont erre egy fanfic során nincs szükség.

További probléma a kissé gyakori idegen szavak használata bár általában nem okoz gondot, viszont többsége elkerülhető lenne, talán mindegyik. Ezt tetézi a néha előbukkanó szóismétlés, ami például az incidens szó esetében még két oldal távlatából is érezhető.

A szereplők jellemei az esetek többségében helytállóak, talán Luna az egyetlen, aki jelentősen eltér a kánontól, amit magyaráz a szereplőt bemutató rész előtti készítési dátum.

Pár szereplőt az író menet közben elvesztett. Zecora említésre kerül, majd sohasem bukkan fel később, még beszédtémaként sem. Spike az elején megtalálható, de Rarity-hez érve egyszerűen felszívódik, többet nem hallunk felőle. Részben érthető, mivel a szabónál tett látogatás során a sárkány szempontjábólegészen másként festet vélhetően a jelenet, ami nem férne be a mű tökélesen ártatlan jellegébe. Az nem tiszta, később miért nem tér vissza, bár magyarázható azzal, hogy az esti parti idején már javában aludt. A harmadik karakter Applejack, aki a legvégén több esetben is kimarad a többieket gondosan felsoroló leírásból. Persze a részekben is ezen szereplők szoktak leginkább háttérbe szorulni, így az eredeti másolása itt is tetten érhető, bár nem biztos, hogy szándékosan.

Egyetlen apró probléma akad az elemek bemutatása során, Applajack elzárkózása a mágia elől nem kerül túlzottan kifejtésre, míg Luna látszólagos egyet értése teljesen légből kapottnak tűnik és ezt nem is próbálja magyarázni az író. Egy további hiányosság is fűzhető Applejackhez, az igen erős akcentusa szinte nemlétezik a párbeszédei során. Ugyan kerülendő az erős és gyakori használat (az érthetőség rovására menne), de ilyen mértékben kiirtani sem célszerű.

Apró folytonossági probléma, mely a fanfic-ek esetében gyakori és nehezen elkerülhető, miszerint az írás után megjelent részek keresztbe tesznek az alkotásnak. Rainbow láthatóan nem gyakorolta be a legfőbb trükkjét még az írásban, míg a sorozatban láthatóan könnyedén és egyre gyakrabban teszi meg.

A nevek írása nyilván teljességgel opcionális, már a magyar és az eredeti közt, viszont minden mást lehetőség szerint saját nyelvünkön kéne elkövetni, így kicsit zavaró az alicorn használata.


Értékelés:

Minden művet értékelek három téma szerint egy és tíz között, általában nem vagyok túl lágyszívű, bár ezen mű esetében nagyjából figyelmen kívül hagyható az értékelés.

Külalak:

Formai és kinézeti problémák értékelése. Itt kap helyet a helyesírás (csak akkor baj, ha tényleg zavaró), a bekezdések mérete és rendezettsége, a mondatok helyessége (alany-állítmány és igeidők viszonyai), a szóismétlések és minden más, ami nem a tartalomhoz köthető.

A szóismétlések és a helyesírás ront főleg. A formázottság rendben van, az olvashatóságot jól segíti. A bekezdésekkel nincs baj, talán egy esetben nyúlt meg, de egy hosszabb leírásnál még időnként elmegy.

Hét pont

Tartalom:

A szereplők mennyire hitelesek, a történet mennyire követi saját magát és a világot. Itt részben érvényes, hogy a hozzá tartozó címkék is fontosak, egy sötét alkotásnál nem baj, ha kicsit vérben tocsog, de egy vidám történetben az ilyesmi nem fér meg.

A szereplők hitelesek és a történet illeszkedik az eredeti világba, ami hű a választott célhoz is. Az egyetlen gond, hogy talán túlzottan másolta is az eredetit, így kevésbé ad hozzá a világhoz.

Hét pont

Szubjektív:

A személyes véleményem és értékelésem. A legfőbb oka ezen pontnak, hogy a másik kettőt viszonylag objektíven tarthassam, bár talán segít másoknak eligazodni, ha tudják, általában azonos vagy éppen eltérő írásokat kedvelnek, mint jómagam.

Itt végkép nem mennék bele a hosszas kifejtésbe, ez majd az első rendes kritikára marad.

Nyolc Pont

2 megjegyzés:

  1. Néhány ötletem szempontokra, amikre lehetne értékeléseket tenni:

    - Élmény
    - Befejezés
    - Dialógusok

    VálaszTörlés
  2. Szerintem Thorin rendszere bőven jó. Az Élmény és a Dialógusok szubjektívek, amire ott van a 3. szempont, a Befejezés meg részben az elsőben részben a második pontban már benne van.

    Szerintem jó ez a rendszer, mert a szükséges minimum benne van, hozzáadni meg mindenki hozzáadhat a saját megítélése szerint a megfelelő helyeken úgy, hogy külön kiemel jó vagy rossz dolgokat.

    VálaszTörlés